Köszöntünk a körforgalomban történő
közlekedéssel foglalkozó oldalunkon.
Reméljük, hogy kezdeményezésünkkel
hozzájárulunk ahhoz, hogy
szabályosan és mindenekelőtt
balesetmentesen tudj közlekedni!

 

Érd főváros felöli bevezető szakaszán egy olyan körforgalom épült, ahol szinte naponta történik kisebb-nagyobb baleset.
Az esetekért nagyrészt a vezetők a felelősek, a többsávú körforgalom problémája oldalunkon leírtak miatt.
De nem mehetünk el szó nélkül azon forgalomszervezési hiba mellett, amely szerintünk sokkal inkább félrevezetik az autósokat.

A körforgalom különlegessége elsősorban abban rejlik, hogy nem egyforma számú sáv hajt be, mint ki.
A kihajtás után minden irányban csak egy sávon folytatódik a közlekedés.
A Diósd felöli behajtás is csak egy sávon történik. A másik három behajtó rész viszont több sávos.

(A 6-os út és Budapest között van még egy ötödik lejáró is a Tesco áruház felé, azt ezen a képen nem is ábrázoltuk.)

A fő problémát azonban az jelenti, hogy érdekes előjelző táblákat helyeztek el a körforgalom megközelítésekor.

A 6-os út felöl érkezvén a tábla arra csábít, hogy a jobb szélső sáv Budapest felé megy,
a belső viszont Diósd irányába.
Aki e tábla alapján bejut a belső sávba, az óhatatlanul a belső sávból szeretne
kihajtani a túloldali kijárón.

Nem egy járművezető vélekedik, hangsúlyozottan rosszul, úgy, hogy a jobb szélső sávból a körforgalmat Budapest irányába el kell hagyni!

Sajnos hasonló jelzéssel találkozhatnak
az Érd felöl érkezők is.

Bár a logikusan gondolkodó járművezető rájöhet arra, hogy valami nem stimmel, hiszen itt ráadásul mind a jobb mind a bal oldali sávból két irány felé is jelzi a kihajtást

Hogyan lehet megoldani szabályosan ezt a helyzetet?

Ahogy ezen a képen látszódik, a sárga jármű a 6-os út irányából érkezik, és Diósd felé kívánja folytatni az útját. Amennyiben a behajtást követően sikerül sávot váltania az első lila karikával jelzett ponton, akkor innen már a szélső sávból tudja, szabályosan megkezdeni a kihajtást. Ha ez nem sikerül a szélső sáv telítettsége miatt, akkor egy kör megtétele, illetve egy későbbi kisorolás (második lila kör) után el tudja hagyni a körforgalmat Diósd felé.

Sajnos a vezetők zöme lusta így tenni, és inkább a diósdi kijárat előtt a belső sávból kéredzkedik ki - vagy vág ki, nem kis balesetveszélyt okozva ezzel - Diósd irányába!

Ezen a felvételen a fekete személygépkocsinak szerencséje volt.
Szabálytalanul,a belső sávból hajt ki a körforgalomból.
A lomha teherautó ezúttal nem jelent számára balesetveszélyt.

Vajon legközelebb is így lesz?

 

info@korforgalom.hu